Egy kedves tanulóm, József írt ma nekem levelet, és gondoltam megosztom veled is a válaszaim, amit kérdéseire adtam, hátha segít a döntésben.
1. kérdés: Egy alapfokú nyelvvizsgához hány lecke szükséges?
Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert nem nyelvvizsgára készítettem a tanfolyamom, így ehhez plusz felkészülés kell, szerintem tanárral, hiszen ott (mármint a nyelvvizsgán) például “élesben kell beszélgetni”, levelet kell írni, amire ugye fel kell készülni, a leveleket egy tanárnak ki kell javítani stb.
Nem mondom, hogy erre nem lehet önállóan felkészülni, de a legtöbb tanulóra nem ez a jellemző. Sokféle nyelvvizsga van, más-más követelményekkel, és ehhez már azt is tudni kell, hogy mit választ a tanuló, mikor akarja, milyen gyakran tanul.
Az első lépés bármilyen nyelvvizsga előtt az alapok elsajátítása, ehhez készítettem el a teljes 300 leckés alaptanfolyamom, hogy azoknak is segíteni tudjak, akik valami miatt nem tudnak tanárhoz járni, vagy valamilyen nyelvtanfolyamra járnak, de igénylik az önálló otthoni felkészülést is, hogy még jobban menjen.
Én főleg a beszédkészség fejlesztésre, szóhasználatra, hallás utáni értésre fókuszálok, azaz olyan feladatokat végzünk, amivel egyedül is “erre tudsz gyúrni”, mert tudom, hogy nagyon kevés idő jut erre, és bizony erre edzeni kell, naponta, sokat.
Ez nem azt jelenti, hogy 300 óra alatt lehet megtanulni a tanfolyamot, jóval több idő kell hozzá, és itt jön be a képbe a változó: Te.
Ha napi szinten több órát tanulsz, gyorsabban haladsz, mintha összevissza, vagy hetente pár órát.
Azután ott van a tanulási képességed is. Ha ragad rád a tudás, akkor gyorsabban fog menni. Ha nehezen jegyzel meg dolgokat, vagy bármilyen tanulási gondjaid vannak, akkor sokkal lassabb a folyamat.
Azután ott van a tanuló “elméje”. Ha azt gondolod, neked ez nem fog menni, mert túl öreg vagy már a tanuláshoz, vagy azt gondolod, nincs nyelvérzéked stb. akkor ez bizony ismét tovább lassítja a folyamatot.
Ez olyan, mintha én egy könyvet adnék a kezedbe, és hogy te mennyi idő alatt olvasod el, az már rajtad áll:))
Amikor valaki az alapokat elsajátította, jöhet a nyelvvizsgára felkészülés, és hogy az mennyi idő? Hány lecke?
Szerintem, ha jók az alapok, akkor egy alapfok pár hét alatt is megvan, de ehhez már speciális felkészítő anyag kell, és mint feljebb is írtam, attól függ, melyik nyelvvizsgát választod. A nyelvvizsgán van beszélgetés, és ezért javaslok itt tanárt, vagy legalábbis valakit, akivel már élesben is lehet beszélgetni, ne ott érjen a meglepetés, hogy “jé, egy élő emberrel kell beszélnem“.
2. kérdés: Miért írod, hogy háromszor kell végigmenni a tanfolyamon, és mire elég ez?
A tanfolyam háromszori alapos áttanulmányozása – ha a tanuló mindent úgy végez, ahogy kell – , a mindennapi élet dolgaiban való eligazodást eredményezi, amit befolyásol a tanuló tanulási képessége, hozzáállása, napi szintű gyakorlása is, ahogy fentebb is írtam. Miért háromszor? Mert az elején nagy valószínűséggel nem 100% végzed el a feladatokat – ez a tapasztalatom – , és még kezdő is vagy.
De másodszorra már jobban észre lehet venni a fejlődést, sikerélmények lesznek, mert többször mondod: Jé, ez könnyű volt! Harmadszorra pedig azok a dolgok is elmélyülnek, amik előtte nem, és nagy valószínűséggel már nem fura az angol kiejtés, illetve egyre folyékonyabb vagy, a szavak átismétléséről nem is beszélve.
Mennyi idő kell rá? Annyi idő, ami Neked kell ahhoz, hogy elérd a végcélt:)) Ezt csak akkor tudjuk meg pontosan, ha elindulsz, és végigcsinálod:)) Ha egy nyelvtanfolyamra iratkozol be, ami mondjuk 200 órás, akkor tudod, hogy vége a tanfolyamnak, végigvettétek a könyvet. Egy önállóan tanulható tanfolyamnál nem lehet megmondani, Neked mennyi idő, hiszen akkor ülsz le, amikor te akarsz, akkor tanulsz, és annyit, amit Te bírsz. Van olyan tanulóm, aki tíz éve nyomja több kevesebb sikerrel, és van olyan tanulóm, nem is egy, aki fél év alatt végigtanulta, ráadásul nyelvvizsgázott is.
Örülök, amikor valaki egy kész tervet alkot meg a tanulására, hiszen nagyon fontos, hogy legyen egy célod, hova akarsz eljutni, mert csak akkor tudod a HOGYANT megtervezni.
A célt csak Te magad tudod kitűzni, és ehhez nagyon fontos, hogy tanulmányozd a szinteket, és tűzd ki a legmagasabbat, amit el szeretnél érni!
Kattints ide a szintek tanulmányozásához! Nézd meg, hol vagy most, és hova szeretnél eljutni! Nem baj az, ha a legmagasabb szintre szeretnél eljutni, tűzd ki bátran!
Most nézd meg, mi a következő lépésed, és tervezd meg a haladásod!
Ha megvan a első szint, amit legelőször szeretnél elérni, akkor vágj bele! Tűzz ki egy határidőt, amikorra el szeretnéd ezt érni! De ehhez nagyon fontos, hogy tudd, mennyit tudsz vele foglalkozni. Ha hetente egy órát, akkor hiába tűzöl ki fél évet, aligha fog menni. Például, a 300 leckés alaptanfolyamom napi két óra tanulással egy év alatt elvégezhető. De az is lehet, hogy neked gyorsabb lesz, mert ugye itt jön be a képbe a változó, Te magad!
De az is lehet, hogy tovább tart, mert nincs ennyi időd rá!
Leave a Reply