AKTIVIZÁLJ KLUBTAGSÁG PRÓBAHÓNAP

Kedves Tanulóm!

Köszönöm az érdeklődésed a FOLYÉKONY ANGOL program iránt, sok-sok év munka áll a feladatok kidolgozásában, és már többen bebizonyították, hogy működik. De volt olyan jelentkező, akitől el kellett búcsúznom, mert a saját útjukat akarják járni, és egyáltalán nem úgy hajtották végre a gyakorlatokat, ahogy azt leírtam, vagy ha valamit újragyakorlásra kértem, hátráltatásnak élték meg.

Mivel ez nem egy magántanári program, csak bízom benne, hogy mindent úgy fogsz csinálni, ahogy leírom. Nekem is nehéz, mert nem látlak, nem vagy előttem, de mindent elmagyarázok. A célom, hogy sikerekkel, nyereségekkel haladj, és minden egyes feladat során érezd azt, hogy jobb és jobb vagy.

Kérlek, csak akkor jelentkezz, ha te az a személy, tanuló vagy, aki képes magától leülni a tananyaghoz. Több tanulót kellett elküldenem, aki azt várta el, hogy én fogom noszogatni, napi szinten bombázni levelekkel, hogy kezdjen bele. Sokat motiválok, csak dicsérek, de a noszogatás nem az én feladatom. Annak “akarása”, hogy megtanuld a nyelvet a célodtól függ, és az egy hónap próbaidő alatt számomra is kiderül, hogy te tényleg az a tanuló vagy, akinek tudok segíteni. Sokan nem engedik, ezzel semmi gond, szerencsére sokan engedik, így őket keresem.

Értsd meg kérlek, hogy a beszéd nem egy hónap alatt születik meg, még akkor sem, ha napi egy-két órát töltesz a tananyaggal. Az aktivizálás aktív tanulást jelenti, napi beszédet, napi beszédgyakorlatot. Ehhez a teljes tananyagon végig kell menni, mind a 300 leckén, és az összes aktivizálj modult el kell végezni, így alkottam meg, működik.

Mire eljutunk a 300. leckéig, garantáltan folyékonyan beszélsz, és egyedül, önállóan is képes leszel fenntartani ezt a képességet, és fejleszteni is.

A teljes tananyagot önállóan tanulod, gyakorlod, az AKTIVIZÁLJ modulokat kell nekem beküldened, de ha korrigálni kell, attól még te haladhatsz tovább az önálló tanulással.

TÖLTSD KI MINDENT RÉSZLETESEN

Töltsd ki kérlek a lenti jelentkezési űrlapot, hiszen ebből tudom, hogy el tudlak fogadni Beszédaktivátor tanulónak vagy sem, illetve attól is függ, hogy van-e szabad hely a klubban! Ha hiányosan töltöd ki az űrlapot, akkor a jelentkezés automatikusan törlődik, erről kapsz egy email-értesítőt.

Ha új jelentkező vagy, még sosem voltál klubtag, akkor az első havi próbaidőszakod 9900 ft helyett 8000 ft. 

Ez egy próba, hogy tudunk-e együtt dolgozni, belefér-e az idődbe, illetve segítség-e neked. Ha nem tudsz rendszeresen foglalkozni az angollal, illetve nem szándékod végigvenni a 300 lecke összes aktivátor modulját, akkor kérlek ne jelentkezz, hiszen a beszédaktivizálásához a teljes tananyag kell, egy-két szint illetve hónapok kihagyása nem hozza el a kívánt eredményt.

Éppen ezért kérlek, töltsd ki a jelentkezési lapot, mindent részletesen tölts ki, és ha a a válaszaid alapján látom, hogy tényleg az aktivátor modulokra van szükséged, valamint van szabad kapacitás, akkor indulhat a próbaidőszak.

Bármilyen kérdésed van, azt is felteheted majd itt az űrlapon!

 

1. 

2. 

3. 

4. 

5. 

6. 

7. 

8. 
Elolvastad a teljes tájékoztató oldalt, és a videókat is megnézted? Vagyis mindent értesz, hogyan zajlik a program?

9. 

10. 

11. 

12.