Ha teljesen kezdők angol tanulóként iratkoztál fel hozzám, akkor ez a mai feladat még nehéz neked, de ez esetben fogd fel ízelítőként, és várlak Teljes Online Angol tanfolyamon, amelyről ide kattintva tudsz részleteket olvasni.
Ha külföldön szeretnél elhelyezkedni, jobb munkát szeretnél, akkor nem csak beszélned kell angolul, de értened is kell az angol beszédet!
Ha már végigvetted az ingyenes leckéket, akkor láthattad, hogy a módszerem abból áll, hogy szép lépcsőzetesen építkezünk, mondhatni tégláról téglára, és először a szavakat és az alapmondatokat tanulod meg megérteni, utána jöhetnek az összefüggő szövegek.
Az első 25 leckében már volt egy összefüggő szövegünk is, amiből már azt is láthattad, hogy nálam a hallás utáni szövegeket sem a megszokott módon dolgozod fel.
1. lépés: Hallgasd meg a szöveget minimum háromszor, de sose nézd még az írott szöveget, csak hallgasd! Ez most a lassított verzió!
Valójában ez nálam szinte mindig a 2. lépés, mert megelőzi a szövegeket a szókincs megtanulása, hiszen a szövegekben lehet új szó is, és ha előre megtanulod ezeket, sokkal nagyobb sikerélményed lesz! Minden egyes hallás utáni értést ezzel kezdünk, és ezt javaslom Neked is. Ennél a szövegnél most ezt kihagyom, hiszen több mint 70 lecke szókincse előzi meg:)
2. lépés: teszt de mégsem az!
Nagyon szeretitek a teszteket, de valójában tudnod kell, hogy a teszt az aktuális tudásod vizsgálja meg! A hagyományos tanfolyamokon, de még tankönyvekben is azt látom, hogy ott a szöveg, majd a teszt, és kész!
Könyörgöm! Te tanulási fázisban vagy, nem pedig nyelvvizsgára készülsz!
Ha tanulási fázisban vagy, akkor sosem elegendő a hallgatás, majd a teszt. Hiszen rengeteg új szó van, az is lehet, hogy új mondatszerkezetek vannak benne, amik még frissek. Itt szoktak jönni a kudarcélmények, pont a tesztelés miatt!
Mit is tegyél akkor?
Végezd el bátran a tesztet, de utána még ne menj tovább: dolgozd fel a szöveget! Olvasd el, vizsgáld meg, nem-e maradtak benne még szavak, amelyeket hallás után nem ismertél fel, és a papagáj-módszert (tanfolyamomon már beszéltem róla, de itt is lesz) is végezd el. Ekkor jöhet újra a hallgatás és a tesztelés.
ÉS!!!!!!!
Hasonlítsd össze! Az első teszt és a második teszt között van különbség? Itt láthatod ugyanis a fejlődésed, és ha még mindig nem tökéletes, lehet visszamenni gyakorolni.
Így kell egy szöveget feldolgozni!
Segítségként elhoztam Neked a videós változatot is, ez már nem lassított verzió, de kétszer hallhatod az angol (amerikai angol) szöveget, és utána a magyar jelentést is olvashatod.
Jó tanulást