Angol óriás e-book gyakorlókönyv I-II. kötet
Totál kezdőknek, újrakezdőknek, középhaladóknak
HA MOST BEIRATKOZOL, AJÁNDÉK A TANFOLYAMHOZ!
Ez a két könyv ajándékba jár neked pdf formátumban, azaz nem kell érte külön fizetned, és nagyban segíteni fogja a haladásod, hiszen tanfolyamom első 100 leckéjéhez nyújt extra gyakorlást, extra segítséget.
„Nagyon örülök, hiszen tényleg sok benne a feladat, pont olyan, amilyenre számítottam.” Gubán Kornélia
„Nekem kifejezetten nagy segítség volt ez a két könyv, mert folyamatos újrakezdő voltam, de rájöttem, hogy az alapok miatt. Nem voltam elég biztos magamban, sok mindent nem értettem, így nem is tudtam használni. Ezekkel a könyvekkel oda-vissza begyakoroltam, és már tovább tudtam menni a tanfolyamban, és nem érzem azt, hogy én ezt sosem fogom megtanulni!” Kálóczi Ilona
♥ A könyv pdf formátumban van, de nem szükséges kinyomtatnod, csak a megoldókulcsot, így – bár bele nem írhatsz – tudod ellenőrizni magad kényelmesen.
♥ Az első kötet teljesen a nulláról indul, ezért minden mondatot lefordítottam neked, még a feladatoknál is, hogy biztosan tudd magad ellenőrizni.
♥ A mondatszerkesztést és a szabályokat képekkel illusztráltam, a jobb megértés végett.
♥ Mindkét kötetnél találsz megoldókulcsot a feladatoknál, hogy ellenőrizhesd magad!
MIT TARTALMAZNAK A KÖNYVEK?
Az első kötet azokat az alapokat tartalmazza, amelyek nélkül lehetetlen akármilyen mondatszerkesztés, és több mint 35 éves oktatói tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, hogy ezek azok az alapok, amelyeknek hiányos megértése okozza, ha nem tudsz beszélni, ha nem tudsz mondatot szerkeszteni, és ha nem érted az angol igeidőket, bonyolultabb szerkezeteket. Ez a kötet a tanfolyam első 50 leckéjéhez ad extra gyakorlást, és bármikor előveheted, ha ismételni szeretnél.
A második kötet már haladóbb szerkezeteket tanít, és az első kötetre épül az egész, vagyis az első kötetben tárgyalt alapokat a második kötet nem gyakoroltatja külön, hiszen már elvárt, hogy tudd. Tanfolyamom második 50 leckéjéhez készült, tehát a két kötet együtt az első 100 leckéhez nyúlt plusz gyakorlást.
- fejezet – Hogyan tanuld a könyvet
- fejezet – Hogyan tanuld a szavakat
- fejezet – Személyes névmások
- fejezet – A „BE” ige jelen ideje
- fejezet – A névelők
- fejezet – A főnevek
- fejezet – A főnevek többes száma
- fejezet – A főnevek két típusa
- fejezet – A mutató névmások
- fejezet – A kérdőszavak
- fejezet – Elöljárószavak
- fejezet – have got ige jelen ideje
- fejezet – A kis birtokos szavacskák
- fejezet – there is/are szerkezet
- fejezet – there is/are szerkezet – kérdés, tagadás, rövid válasz
- fejezet – some/any
- fejezet – Ismétlés
- fejezet – Whose kérdőszó
- fejezet – Birtokos névmások
- fejezet – A birtokos szerkezet
- fejezet – Az angol igeidők
- fejezet – Folyamatos Jelen igeidő, állítás
- fejezet – Folyamatos Jelen igeidő, tagadás
- fejezet – Folyamatos Jelen igeidő, kérdés
- fejezet – Folyamatos Jelen igeidő, rövid válasz
- fejezet – Egyszerű Jelen igeidő, állítás
- fejezet – Az idő kifejezése
- fejezet – Egyszerű Jelen igeidő – tagadás
- fejezet – Egyszerű Jelen igeidő – kérdés
- fejezet – Egyszerű Jelen igeidő – rövid válasz
- fejezet – much/many/lot
- fejezet – How much?/How many?
- fejezet – Az angol igék
- fejezet – can
- fejezet – A névmások tárgyesete
- fejezet – Vegyes feladatok
Megoldókulcs
Forrásanyagok
- fejezet – Hogyan tanuld a könyvet
- fejezet – Hogyan tanuld a szavakat
- fejezet – Felmérő feladatsor
- fejezet – GOING TO jövő – állítás
- fejezet – GOING TO jövő – tagadás
- fejezet – GOING TO jövő – kérdés
- fejezet – GOING TO jövő – rövid válasz
- fejezet – GOING TO használata „jóslásra”
- fejezet – A Folyamatos Jelen igeidő használata jövő kifejezésére
- fejezet – Simple Past – Egyszerű Múlt – BE ige múlt ideje
- fejezet – Simple Past – Egyszerű Múlt – A szabályos igék – állítás
- fejezet – Simple Past – Egyszerű Múlt – A szabályos igék – tagadás
- fejezet – Simple Past – Egyszerű Múlt – kérdés
- fejezet – Simple Past – Egyszerű Múlt – rövid válasz
- fejezet – Simple Past – Egyszerű Múlt – Rendhagyó igék
- fejezet – Állandósult szókapcsolatok az angolban – collocations
- fejezet – Állandósult szókapcsolatok az angolban – DO ige
- fejezet – Állandósult szókapcsolatok az angolban – HAVE ige
- fejezet – HAVE GOT vagy HAVE
- fejezet – Kötelesség kifejezése – HAVE TO
- fejezet – MUST/MUST NOT
- fejezet – Az idő kifejezése
- fejezet – Felszólítás az angolban
- fejezet – FEW/LITTLE
- fejezet – Present Perfect igeidő múlt idő kifejezésére
- fejezet – Present Perfect – állítás
- fejezet – Present Perfect – tagadás
- fejezet – Present Perfect – kérdés, rövid válasz
- fejezet – Present Perfect – befejezett cselekvés (időhatározók, yet, still, just, already)
- fejezet – Present Perfect – befejezetlen cselekvés (how long, for, since)
- fejezet – Present Perfect vagy Simple Past
KUKKANTS BELE!
Kattints ide, és pár oldalba beletekinthetsz, valamint a tartalomjegyzéket is láthatod!
Kattints ide, és pár oldalba beletekinthetsz, valamint a tartalomjegyzéket is láthatod!
„OLVASD, ÉRTSD MEG, GYAKOROLD – ALKALMAZD!”
Több mint 35 éve tanítok angol nyelvet, ebből immár 10 éve online programon keresztül, és ez alatt az idő alatt több mint 120 ezer ember tanult nálam, velem.
Szinte minden tanuló arról panaszkodik, hogy a legnagyobb problémája a hallás utáni értéssel és a beszéddel van, mégis megrekednek egy bizonyos ponton.
Minden nyelv szavakból áll, a szavakból kell tudnod mondatokat alkotnod. De ha nem érted a szavakat, és nem tudod alkalmazni a szabályokat, melyekkel értelmes mondatokat tudnál alkotni, akkor a hallás utáni értés, és a beszéd sem fog menni.
A nyelvtan nem más, mint a szavak megfelelő sorrendbe tétele azért, hogy ezáltal gondolatokat tudjuk másokkal közölni, akár írásban, akár szóban. SZAVAK!! Nem szabályok. ALKALMAZÁS! Nem szabályok memorizálása. Ebben segít a két könyv Neked. Tanfolyamomon videókon keresztül magyarázom el a használatot, hogy megértsd, de a könyvekben is megtalálod az elméletet.
Ezt meg kell értened.
Utána gyakorolnod kell! Ha eleget gyakoroltad, képes leszel alkalmazni, használni!
Mindkét könyvem elsősorban online angol tanfolyamomhoz készítettem segédanyagként, hiszen tanulóim különbözőek. Van, akinek kevesebb gyakorlás is elegendő, és van olyan, akinek a sokszorosa is kevés. Valamint örömmel tapasztaltam, hogy igen sokan igénylik az ismétlés lehetőségét, és ezt megtenni egy könyvvel sokkal egyszerűbb, mint egy online tanfolyamon.
Az első kötet Online Tanfolyamom első 50 leckéjéhez nyújt extra feladatokat, magyarázattal és megoldókulccsal együtt.
A második kötet Online Tanfolyamom 51-100. leckéihez nyújt extra feladatokat, magyarázattal és megoldókulccsal együtt.
GYAKORI KÉRDÉSEK
Nem, ezek NEM nyomtatott könyvek. Pdf formátumban juttatjuk el hozzád, azaz le tudod tölteni a számítógépedre, és akár ki is tudod nyomtatni. Mivel egyenként 300 oldalas könyvről van szó, ezek nyomtatása sokba kerülhet, ezért a megoldókulcsot külön is letöltheted, így csak ezt a pár oldalt kell kinyomtatnod (ez egy javaslat), és akár a gépeden is gyakorolhatsz, írhatsz füzetbe, és a megoldókulccsal tudod magad ellenőrizni.
Ez egy pdf dokumentum, beleírni nem tudsz, csak akkor, ha kinyomtatod. Nyomtatott könyv formájában is elérhető a két könyv, ha te ezt szeretnéd, akkor ezeket külön meg kell rendelned, nyomtatott formában sajnos nem tudjuk ajándékba adni jelenleg.
A két könyv Noémiangol Online Alaptanfolyamom első 100 leckéjének mondatszerkesztésével foglalkozik, összesen több mint 250 feladattal gyakoroltatja be. Az oldal tetején lévő menüpontban kattints a KUKKANCS BELE gombra, és a tartalomjegyzéken kívül belekukkanthatsz egyes részekbe, feladatokba, megoldásba!
A két gyakorlókönyv tanfolyamom 100 leckéjéhez készült, és mivel a tanfolyamom célozza meg a kiejtést, és ott minden benne van, a tankönyvek célja nem ugyanaz, mint a tanfolyamé:)) Ahogy a fenti leírásban olvastad, a megértés és a bevésés a célja, illetve az írott szavak gyakorlása, mondatszerkesztés. Az írásra és a megértésre koncentrálunk benne. Szóval röviden a válasz: Nem, nincs:))) Ha tanfolyamom tagja vagy, a leckékben minden kiejtés ott van részletesen, hanganyaggal.
Ha még nem vagy tanfolyamom tagja, és Neked a kiejtés, a beszédértés a fontos, az írás nem, és nincs szükséged további gyakorlásra, akkor a könyvet ne szerezd be, iratkozz be, és már gyakorolhatsz is szóban, hallás után.
Nem, ehhez a sorozatomhoz nincs hanganyag, hiszen tanfolyamom több ezer hanganyagot tartalmaz, így ha szóban is szeretnéd begyakorolni, akkor a tanfolyam leckéihez fordulj. A könyvek extra segítséget nyújtanak!