HAMAROSAN ÉRKEZIK – HANGOS GYAKORLÓKÖNYV 3
Hangos könyv sorozatom 3. kötete már csakis összefüggő szövegeket tartalmaz, letölthető hanganyaggal együtt.
Cél: hallás utáni értésed fejlesztése és szókincsed bővítése.
Töltsd le a fenti gombra kattintva az ízelítőt, ahol részletesen is láthatod, olvashatod, milyen részekből áll majd a könyv, és milyenek a hanganyagok.
Igyekeztünk a 3. szint témáit és mondatszerkesztését figyelembe venni, hogy szépen fokozatosan építkezzen maga a könyv is!
SZÓKINCSFEJLESZTÉS
A fő célom az is, hogy a szókincsed fejlődjön, éppen ezért minden egyes szöveg tartalmaz új szavakat, kifejezéseket, amelyek mind-mind a mindennapi élethez szükségesek!
Olvasd el kérlek a Gyakori kérdésekre adott válaszaim, és ha esetleg valamire nem kaptál választ, kérlek, írj bátran!
ÍZELÍTŐ HANGANYAGA
Kattints arra, amit meg szeretnél hallgatni, de először olvasd át az Ízelítő dokumentum elején írt magyarázatot, tanácsot!
Hang301L – hanganyag normál beszédtempóval – A “3” a harmadik kötetre utal, a “01” jelzi, hogy az első szöveg hanganyagáról van szó, az ‘L’ jelöli, hogy lassított tempó.
Hang301SZ – hanganyag szünettel – Itt az “SZ” jelöli a szünetet.
Hang301N – hanganyag normál tempóban – Itt az “N” jelöli a Normál tempót.
Tehát, amikor a feladat utasítása azt mondja, hogy hallgasd meg a szöveget, akkor Te döntöd el, melyiket hallgatod meg!
Köszönöm az érdeklődésed Magdi, hamarosan rendelhető lesz mindhárom!
Noemi
******
Kedves Noémi!
Nekem sajnos nincs meg az első két hangoskönyv kötet. (a gyakorlókönyvek igen !)
Szeretném, ha van rá mód, mind a hármat megrendelni.
Köszönöm szépen!
Magdi
Kedves Noémi! Nagyon köszönöm, várom az e-mailt a rendeléshez. Zagyi Sándor
KÖSZÖNÖM VINCE az érdeklődést, amint rendelhető, email fog róla érkezni, még egy kis türelmet.
NOEMI
******
Feltétlenül szeretnék rendelni a Hangos Gyakorló 3-ból.Mikor lehet? Tisztelettel:Vince
Kedves Noémi!Szeretnék majd rendelni a hangoskönyvből is.Nagyon köszönöm!