NEHEZEN SZÓLALSZ MEG ANGOLUL?
MAGADBAN FORDÍTANOD KELL, HA ANGOL NYELVŰ BESZÉDET HALLGATSZ, VAGY TE AKARSZ VALAMIT ANGOLUL MONDANI?

FOLYAMATOSAN ELFELEJTED A SZAVAKAT?

Ha szeretnéd megérteni a mindennapi angol beszélt nyelvet, beszélgetni rokonaiddal, ismerőseiddel, turistaként önállóan boldogulni, sőt, filmeket megérteni és az üzleti életben elboldogulni, akkor önállóan végezhető online tanfolyam Neked készült.

“Félve indultam neki ennek a programnak, mert már tanultam angolul, de minden siker nélkül. Sok oldalt megnéztem, és Te voltál a legszimpatikusabb, ezért döntöttem melletted, és nem bántam meg. Valami hihetetlen ez a módszer, mert azt vettem észre, hogy kezdek beszélni. Ez fantasztikus érzés. Óriási sikerélmény! Nagyon jók a szituációs gyakorlatok. Sok gyakorlással egyre gördülékenyebben megy a beszéd. Javult a hallás utáni szövegértésem. Nagyon érdekes az a módszered, még sosem láttam hasonlót sem, talán ezért voltam szkeptikus az elején, mert elképzelni sem tudtam, hogyan lehet beszédet fejleszteni önállóan, de lehet! Ráadásul eddig soha ennyi biztatást, dicséretet nem kaptam, mint tőled, tényleg olyan, mintha itt lennél mellettem tanulás közben. Arra lettem figyelmes, hogy észrevétlenül is az angol tanulás a napjaim része lett. Itthon elmondom a házzal, udvarral kapcsolatban mit látok, mi hol van, sokkal többször nézek az órámra és mondom hány óra van, eddig soha nem tapasztaltam hasonlót. Úgy érzem már sokkal többet tanultam mint eddig a sok év próbálkozás alatt. A hallás utáni értés módszereddel tényleg megértem a szöveget, ami az elején egy összefüggő halandzsa volt, valami hihetetlen érzés, és azt vettem észre, hogy már a filmekből is kihallok szavakat! Nagyon köszönöm Noémi!” Szilágyi Mónika

“Már több mint két éve, hogy jelentkeztem Noémi tanfolyamára, melyet nem bántam meg. Egymásra épülő tananyagait sikerül rendre elsajátítanom, igaz van olyan lecke, ahol kissé elakadok, de többszöri ismétléssel és tanárnőnk folyamatos biztatásával még a nehezebbnek tűnő anyagokkal is megbírkózom.
Mostanára olyan szintre jutottam, hogy az itt tanultakat a kinti, valós életben is tudom alkalmazni. Külföldi útjaim során, ha még nehezen is, de meg tudtam értetni magam vendéglőben, pályaudvarokon, szállodában, sőt még útbaigazítást is bátran kérni mertem. Angolt tanulni amúgy is megéri, mert a legtöbb országban értik ezt a nyelvet, úgyhogy bárhová mennénk, elég egy alapfokú angol nyelvtudás, amely számomra már bizonyított, hogy ezen a tanfolyamon megszerezhető, csupán kitartás és elhatározás kérdése! Úgyhogy, aki online szeretne angolt tanulni, az a lehető legjobb helyen jár. Ez személyes véleményem, de szerintem sokan egyetértenek velem. ” Adorjányi Erzsébet

MIT SZÓLNÁL HOZZÁ, HA LECSERÉLNÉD AZT A TANFOLYAMOT, AMI:

  • unalmas
  • egyáltalán nem motiváló
  • magoltatja a szavakat
  • magoltatja a nyelvtant
  • nem beszéltetős
  • nem fejleszti a beszédkészséged
  • nem fejleszti a hallás utáni értést úgy, ahogy te szeretnéd
  • óriási lépésekkel halad, és olyan érzésed van, valamit kihagytál

Naponta érkeznek üzenetek, e-mailek hozzám, ezzel a szöveggel: “TÖBB ÉVE TANULOK ANGOLUL, DE SZINTE SEMMIT NEM ÉRTEK, HA HOZZÁM BESZÉLNEK, ÉS A MEGSZÓLALÁS IS NEHEZEMRE ESIK, FÉLEK, BIZONYTALAN VAGYOK, FOLYTON A SZAVAKAT KERESGÉLEM.”
1989 óta oktatok. Sok olyan tanuló jön hozzám, aki évek óta tanult angolul, és az angol tanulással eltöltött ideje alapján már haladónak számítanának. Mégis, egy alapvető, hétköznapi párbeszédben sem tudtak helytállni.

Nem értették, ha egy egyszerű, mindennapi kérdést tettem fel, keresgélték a szavakat, minden második szónál megálltak, és megkérdezték: “Ezt hogy mondják angolul?”

Hogyan szeretnél megérteni egy összefüggő szöveget, ha egy önálló kimondott szót sem értesz, vagy nem értesz egy egyszerű mondatot, ami elhangzik?

Ha mindig mindent olvasol, és csak az írással foglalkozol, írásbeli feladatokat végzel, akkor pont azt nem tanulod meg, amiből a nyelv nagy része áll: A HANGOKKAL.

Már tanulmányaid elején a FÜLEDDEL kellene tanulnod. Minden egyes szót meghallgatni, minden egyes mondatot meghallgatni, majd kimondani hangosan, napi szinten. Legyél teljesen kezdő vagy legyél az, aki már évek vagy évtizedek óta foglalkozik az angollal, de mégsem érti a hallás utáni szövegeket, EGYSZERŰ dolgokkal kell kezdened, és szép fokozatosan építkezned. Először csak a szavakat megérteni, majd egyszerű mondatokat, utána pedig jöhetnek az egyszerűbb szövegek, párbeszédek és csak azután a bonyolultabb szövegek.

Ha nyelvtanárhoz jársz, sajnos nem sok idő jut a beszédre, hacsak nem vagy milliomos.

Ha nyelviskolába jársz, nem sok idő jut Rád, még ha heti 30 órában tanulsz, akkor sem. Esetleg pár mondat begyakorlása, párbeszéd egy tanulóval, ilyesmi. Szerinted hány hallás utáni szöveget dolgoznak fel? Alig valamennyit. Nem akarlak lebeszélni a nyelvtanárodról, sem a nyelviskoládról, mindössze azt szeretném hangsúlyozni, hogy TÖBBET, SOKKAL többet kellene szóban és hallás után gyakorolnod.

Nyelvtanár és nyelviskola mellett is kell gyakorolnod, speciális beszéd készségfejlesztő gyakorlatokat végezned, hogy az órákon már ténylegesen a beszélGETÉSÉ legyen a főszerep.

Biztos, te is rájöttél arra, hogy olyan gyakorlatokra van szükséged, amelyek önálló tanulás mellett is megállják a helyüket, és “élesben” kipróbálva működni fognak.

Ha gondod van a beszédértéssel és az angol beszéddel, akkor tuti biztos, hogy nem a jobb oldali ábra szerint tervezték a tanfolyamod. Teljesen mindegy, hány videós tanfolyamra iratkoztál be, biztos vagyok benne, hogy nem a FÜL játszik fontos szerepet.

MIT SZERETNÉL?

Továbbra is szenvedni az angollal, és folyton újrakezdeni, vagy egy bevált módszerrel haladni, és elkezdeni érteni az angolt, és megszólalni angolul, magabiztosnak és önbizalommal telinek lenni?

így legyen felépítve angol tanfolyamod

Az angol igeidők okozzák a legfőbb nehézséget, és a tanuló ott követi el a hibát, hogy bemagolja a szabályt. Erre a beszédben nincs idő. Tanfolyamomon rövid videóval megismerkedsz az igeidő fő használatával, majd több beszédgyakorlaton keresztül RÖGZÍTED a szerkezetet! A “rögzítés” nem magolás. A “rögzítés” az a módszer, amivel a gondolkodást kiiktatjuk, és ezt felváltja a “csak úgy jön” érzés. A fenti videóban láthatsz erre egy példát, ahol kérdéssé kell szóban átalakítani a mondatokat! Meddig? Amíg nem rögzült!

A mindennapi élet párbeszédjeit nem csak meghallgathatod, hanem speciális gyakorlatokkal be is gyakorlod, hogy élesben is tudd használni, amikor odakerülsz. KIFEJLESZTEM A BESZÉDKÉSZSÉGED. Nem kell különösebb erőfeszítést helyezned a beszédre, hiszen tanfolyamom lépésről-lépésre juttat el téged oda, hogy végre megszólalj!

Speciális hallás utáni értésfejlesztő feladatsoron kell keresztülmenned. A legtöbb tanfolyamon meghallgatod a szöveget, majd egy tesztet töltesz ki, ami tippelést tesz lehetővé. Én olyan feladatsort állítottam össze, ami nem az emlékezeted teszteli, hanem az a végcél, hogy megérts minden egyes mondatot, minden egyes szót, és a feladatsor végén tényleg azt érezd, hogy fejlődtél, és el is tudd mesélni a történetet, vagy ha valamilyen témáról van szó, akkor tudj róla beszélni. Ebből látsz itt egy ízelítőt a 75. leckéből.

EZEKET KÉRDEZTÉTEK TŐLEM A TANFOLYAMMAL KAPCSOLATBAN.

Kattints a + jelre, és olvasd el!

A tanfolyam leckéit úgy állítottam össze, hogy stabil alapokon állj, és akár egyedül is tudd fejleszteni angoltudásod. A 300 leckés tanfolyammal erős haladó szintre juthatsz (B1-B2). A szintekről ide kattintva tudsz olvasni.

Tanfolyamom nem azért szól kezdőknek és újrakezdőknek, mert kezdő tanfolyamról van szó. Ez egy átfogó tanfolyam, ahol nulláról indulunk, és haladó szintig jutunk. A 300 lecke lépésekből áll, ahol szép fokozatosan fogsz fejlődni, feltéve, ha betartod az instrukcióim.

A módszerem lényege az azonnali HASZNÁLAT. Erre szolgálnak az AKTIVIZÁLJ! feladatok, ahol tanári segítséget kapsz, a PAPAGÁJ-módszer, a szótanulással kapcsolatos módszerek és még sorolhatnám.

Nem, a leckéket nem emailben kapod, hanem jelszóval fogsz hozzáférni a tanfolyami leckékhez az onlineangol.com oldalon. Akár részletre kéred, akár teljes tandíjat utalsz, azonnal hozzáférést kapsz a teljes, 300 leckéből álló tananyagra.

Annyi leckét tanulsz meg egyszerre, amennyit csak akarsz, napi 24 órában használhatod a tanfolyami leckéket, és akár többször és végigmehetsz rajta, ameddig a hozzáférésed tart.

Tanulhatsz asztali gépen és laptopon, okostelefonon is, ahogy kényelmes.

Igyekszünk mindent elkövetni, hogy ne legyen ilyen. Természetesen, ha internet elérési probléma van, akkor abban nem tudunk segíteni, illetve ha lassabb nálad az internet, akkor a videók és hanganyagok is lassabban fognak betöltődni.

Ha bejelentezéssel kapcsolatos probléma van, érdemes emailt írnod, hogy segíteni tudjunk.

A weboldalon megtalálod az összes elérhetőségünket, így bármi gond esetén csak sikíts.

Sokan vizsgáztak tanfolyamom segítségével, bár nem nyelvvizsgára készítettem a leckéket. Több mint 30 éve készítek fel tanulókat nyelvvizsgára, és tudásszinttől függően, de azért kell intenzív tanulással jó pár hónap felkészülni a nyelvvizsgára. Tanfolyamom nem nyelvvizsgára, hanem az életre készít fel. Ha alapjaid megvannak, akkor nem neked szól a tanfolyamom, ez esetben egy speciális oldalt keress fel, ajánlom az euroexam oldalát, korrektek, segítenek, ott tudsz vizsgázni, és ingyenes tananyagok is vannak.

Ha vizsgázni szeretnél, de az alapjaid hiányoznak, akkor a 300 leckét MEG KELL tanulnod, és csakis utána kezdheted el a felkészülést az alapfokra vagy középfokra. Ha ez ügyben érdekel bármi több, írj nekem emailt, és tedd fel kérdésed, szívesen válaszolok.

Nagyon sok nyelvvizsgatípus van ma a piacon, ezek alapkövetelményeire speciális feladatokkal kell felkészülnöd. Viszont a leckék segítenek, hogy könnyebben tudj felkészülni a vizsgákra, így érdemes elsajátítanod őket, majd jöhet a felkészülés. Ezt többen bebizonyították már, mert sorozatosan kapok olyan leveleket, ahol tanulóim megírják, sikeres vizsgát tettek. Sőt, legutóbbi sikertörténet, hogy még szakmai vizsgát is tudott tenni a tanuló. Amikor valaki hozzám jön, és nyelvvizsgázni szeretne, az első, hogy beíratom online tanfolyamomra, amit végig kell vennie, legalábbis napi szinten haladnia benne, hogy a tanórákon már ne kelljen az alapokkal foglalkoznom, és csak beszélni tudjunk.

A tanfolyamot úgy állítottam össze, hogy az is el tudja kezdeni, aki totál kezdő, és az is, aki már tanult, csak felzárkózni szeretne. De első lépésként még ne iratkozz be a teljes tanfolyamomra, hanem próbáld ki. A főoldalon fel tudsz iratkozni az ingyenes bevezető tanfolyamra, és így megtapasztalhatod, hogy tetszik neked vagy sem, illetve hogy hatékony-e számodra is.

Feltétlen iratkozz fel az ingyenes próbaleckéimre, ahol megismerkedhetsz a módszeremmel, gyakorlati feladatokat küldök neked, amelyeket kipróbálhatsz. Mint ahogy magántanárként is próbaórát adok az érdeklődőnek, mert nem biztos, hogy akár a módszerem, akár én szimpatikus vagyok neki, szabad a döntés:)) Itt ki fog derülni, hogy tetszik-e. Ha nem, akkor good-bye:)

Természetesen, így is előfordulhat, hogy a tanuló rájön, ez nem neki való, azaz tetszik a rendszer, az oktatás módszere, de Neki ez nem fér bele az életébe. Ebben az esetben csak jeleznie kell, és 14 napon belül a teljes befizetett összeget visszatérítem.

Tanfolyamom nem haladóknak hoztam létre, hanem kezdőknek és újrakezdőknek. Mindenképpen olvasd el a tájékoztatót, amit az oldalon leírtam, és nézd meg a tartalomjegyzéket is, hogy eldönthesd, a te szinted-e.

A leggyengébb láncszemet nézd: Ha például a hallás utáni értésed nagyon gyenge, akkor azt kell fejlesztened. Ha minden készséged haladó szinten van, akkor sajnos nem én vagyok a te embered.

Amikor beérkezik jelentkezésed, azonnal kapsz egy emailt az adatokkal, és még aznap aktiváljuk leckéid, erről kapsz értesítést. A levélben megkapod a jelszavad, az oldal linkjét, és már kezdheted is. Tanulhatsz a számítógépeden, okostelefonodon stb. Internetkapcsolat természetesen szükséges.

Nem, DVD nincs a tanfolyamhoz, ez egy online tanulható program, minden feladat, gyakorlat, teszt az online felületen van, ahova be kell jelentkezned.

Igyekeztem úgy összeállítani a leckéket, hogy egyedül is tudd használni, de természetesen előfordulhat elakadás. Folyamatos kapcsolatban vagyok a tanulókkal, így kérhetsz segítséget. Bármikor írhatsz emailt, vagy hozzászólhatsz a leckékhez, sőt érdeklődni szoktam, hogy haladsz. Feltétlenül jelezd, ha elakadtál, segítek. De ha könnyebb, telefonálhatsz is.

Ez egy önálló tanulási program, amit kifejezetten úgy alkottam meg, hogy tanár nélkül is tudj haladni.

Egyes leckéknél van úgynevezett AKTIVIZÁLJ feladatsor, ami nem kötelező. Mindössze az okostelefonod hangrögzítőjére van szükséged, és a kapott instrukciók alapján kell rábeszélned, majd elküldened, és én fogom meghallgatni, visszajelzést kapsz. Ha beszélni is akarsz tanulni, akkor ez egy GO-TO. (muszáj megcsinálni)

Webkamera nem szükséges.

Ebben az esetben ne vágj neki, internet nélkül nem megoldható. Ha az internet megszűnne, a világ is megállna egy időre a fejlődésben:(( Ha azt érted ez alatt, hogy nem tudod fizetni az Internetet, vagy olyan helyre költözöl, ahol nincs Net, akkor kérlek, ne kérj hozzáférést a tananyagomhoz!

Havi részletekben kell teljesítened a részletfizetést a tanfolyamhoz.

Éves hozzáférés csakis teljes tandíj beérkezésekor érvényes. A fizetési határidő lejártakor automata értesítő megy. A rendszer automata, így a leckék inaktiválódnak, azaz zároljuk a fiókod, erre kérlek, figyelj oda. Amennyiben ilyenkor válaszolsz, és megadsz egy fizetési határidőt, akkor természetesen újra aktiváljuk leckéid.

Előfordul, hogy a tanuló nem válaszol, és nem fizeti be a következő részletét, mert mondjuk meggondolta magát, de ezt nem jelzi. Érdemes ilyenkor 14 napon belül jelezned, mert akkor vissza tudjuk küldeni a részleted. Ha nem jelzed, sajnos ilyenkor elvész a hozzáférésed. E

TANULÓIM ÍRTÁK AZ ONLINE ALAPTANFOLYAMOMRÓL

“Ajánlom Noémi online angol tanfolyamát mindazoknak, akik:

  • padlóra kerültek – terápiaként,
  • nyugdíjba vonultak – hasznos időtöltésként,
  • gyerekeknek – szórakozásként,
  • középkorúaknak – hasznosítható tudásként,
  • időseknek – sikerélményforrásként,

és nem utolsósorban mindenkinek, aki bármilyen okból, bármilyen kitűzött céllal meg szeretne tanulni angolul, hiszen Noémi tanfolyama

  • érthető, világos, egyértelmű, követhető,
  • szórakoztató, vidám, játékos, színes, változatos,
  • érdeklődés felkeltő, kíváncsivá tevő, ösztönző, továbbhaladásra késztető,
  • bármilyen probléma esetén megoldást kínáló.

Teljesen kezdőként a legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy végre nem kellett találgatnom, mit is…, hogy is…? Teljesen egyértelmű volt a kiejtés, az írás, a jelentés magyarul, a nyelvtan, a magyarázatok stb. stb., szóval minden.  Köszönöm, Noémi. Üdvözlettel M.E.”

“Nekem nincs nyelvérzékem. Nagyon nehezen ment a nyelvtanulás. Alig tudtam egyről a kettőre jutni. Aztán rátaláltam Noémi leckéire és hirtelen vége lett a korábbi szenvedésnek. A leckék szórakoztatóak és gyorsan megy a tanulás. Nagyon jó döntés volt előfizetni a leckéire, egy pillanatig sem bántam meg. Ajánlom mindenkinek aki szeretne gyorsan szórakozva tanulni! Noémi módszerével garantált a siker! K.E.”
“Én nagyon szívesen veszem, ha noszogatsz!!!! Én Angliában élek. Próbáltam nagyon sok tanfolyamot, de a Te módszereddel tudok a leghatékonyabban gyakorolni, tanulni. Nekem a beszédkészségemmel van problémám, mivel a mai napig problémát jelent angolul megszólalnom… mindig a korrekt megszólalásra törekszem, gondolom, emiatt megy nehezebben a beszéd. A szövegértéses feladatokat illetve a beszédkészség fejlesztő gyakorlatokat megtalálom a te leckéidben. Igyekszem mindig addig gyakorolni a feladatokat, amíg könnyedén nem megy. Köszönöm a lehetőséget. Szorgalmas diákod vagyok, annak ellenére, hogy nem vagyok már fiatal. KÖSZÖNÖM!!! Mikó Judit “
Szia Noémi! A tesztem 98 százalék lett. Nagyon örülök neki. Szeretek itt tanulni mert egymásra épülnek a feladatok és ha lelkiismeretesen végigcsinálom őket akkor Sikerélményt adnak. Tetszenek a hallás utáni feladatok..szerintem itt már magamhoz képest sokat fejlődtem. Igaz nézek angolul sorozatot is 🙂 A tesztes feladatokat kifejezetten szeretem mert sok sikerélményt ad. Megyek is a következő leckére… 🙂
“Könnyű volt a párbeszéd, de amikor időre kell a párbeszéd egyik résztvevőjének lenni, az már több időt igényel. Egy óra, amíg ezt a leckét rendesen fel tudtam dolgozni úgy hogy minden ment folyékonyan. Sokat kell gyakorolni, de tényleg nagyon jó és fejleszti a beszédkészséget. Kitűnően összeállított anyag minden leckéd, Noémi. Egyetlen más kurzusban nem lehet ennyit fejlődni és minden téren folyamatosan fejleszt.” (154. leckénél) Erzsébet
“Kedves Noémi! Úgy érzem minden szinten van haladás.Hallás utáni értés beszéd,és nyelvtan is.Csak lassan megy. A télen Angliában jártam, és a reptéren felügyelő kedves hölgy azt kérdezte van e valaki a sorban várakozók között akinek hamarosan indul a gépe.Megértettem mit kérdez, jelentkeztem,és ő azonnal a vámhoz vezetett.Így időben érkeztem a beszálláshoz.” P. Gizella
“Szívesen írok, mert nekem ebben a hónapban derült ki, hogy sikeres angol írásbeli nyelvvizsgát tettem. A középiskolában nem tanulhattam angolt, de az egyetemen nagy problémát jelentett, hogy nem ismerem, nem tudom használni ezt a nyelvet. Az első év után befizettem az online tanfolyamra, és nagyjából a közepéig jutottam. Nagyon jó alapot adott, olyan nyelvtudást, ismeretet, amire építhettem. Egy idő után újból elkezdtem az elejéről, ami nagyon hasznosnak bizonyult. A tanfolyam mellett sokat szótáraztam, mert a cikkolvasáshoz ez elengedhetetlen volt. Később az egyetemen beiratkoztam egy haladó angol csoportba, és heti egy órában tanultam a nyelvet. Nem lógtam ki a csoportból, még annak ellenére sem, hogy a többiek már középiskolában tanulták a nyelvet. Szeptemberben aztán a nyelvvizsga felkészítő kurzust is felvettem, ami szintén heti egy órát jelentett. Erre három hónapot jártam, és néhány könyv segítségével még két hónapot készültem a vizsgára. A vizsgám 76%-os lett, és ehhez nagyban hozzájárult, hogy olyan alapot kaptam, amire építhettem. Igaz, öt év alatt jutottam el a vizsgáig, de sikerült, és ez a lényeg. Teljesen a nulláról indultam, de öt év elegendő volt ahhoz, hogy letegyem a vizsgát.  Köszönöm Noémi! Üdvözlettel, Erdei Anna”
“Kedves Noémi!
Én több éves hozzáférést vásároltam, és egyáltalán nem bántam meg. Az árát nagyon is megérte. Igaz, hogy vannak időszakaim, amikor nem fér bele az életembe az angollal való foglalkozás, de éppen amikor eszembe jut, rögtön hozzáférhetek, visszatérhetek előző leckékhez, ismételhetek, újra felidézhetek. Jó ez, mert ha kedvet kapok hozzá, akkor nem kell megvárni egy következő órát, hanem belevethetem magam azonnal. 🙂 A leckék alaposak, egyszerűen érthetőek és önállóan átvehetőek. Nem muszáj velük órákat bíbelődni, ha éppen 5 perc áll a rendelkezésemre akkor is érdemes belenézni. Ha valaki önállóan szeretne nyelvtudást szerezni akkor mindenképpen ajánlom az oldaladat. Én nagyon köszönöm a lehetőséget! Üdvözlettel: Szilvi

Ui: ha szeretnéd felhasználni a véleményemet, akkor így a keresztnevemmel szeretnék csak megjelenni, köszönöm! :)”

“Nagyon egyértelműek, példákkal alátámasztottak a nyelvtani magyarázatok. Lehetőség van az általam megoldott feladatok kijavítására, magyarázattal alátámasztva. A nyelvtanulásban nagyon sokat segít a hanganyag, a szavak helyes kiejtésének megtanulása. A rengeteg szöveghallgatás, magyar fordítással, videós párbeszédek , kikapcsolódásként angol nyelvű dalok, angol nyelvű viccek.

Tanulásra ösztönöz,– nem egy száraz tananyag – hozzám igazodik.

Mindenkinek csak ajánlani tudom. Üdvözlettel Elvira” 

“Kedves Noemi. Velemenyem szerint a te tanfolyamod a legjobb az online nyelvtanulasban talalhatok kozott. En mindenkinek ajanlom. Mivel UK-ban elek ezert megvan a lehetosegem a mindennapi lissening gyakorlasra. A te tanfolyamod nagyban hozzajarult ahhoz hogy konnyen ment a beilleszkedes az itteni nyelvi kornyezetbe es az eletbe. Koszike Eva”
“Nagyon nehezen tanulok idegen nyelvet. Sajnos problémám van a pontos dolgok megjegyzésével pl. évszám, nevek stb. De ez a módszer, hogy az új szavakat látom, és hallom is, így nagyon jól tudom tanulni a szavakat. A másik pedig, ami nagyon tetszik, hogy az új tananyag gyakorlásakor mindig benne vannak az előző leckék, így nem csak lexikálisan tanulom meg, hanem használni is tudom. Végre úgy érzem, hogy most már tudok mondani pár dolgot, és helyesen.” M. Anita
“Kedves Noémi! Nekem nagyon tetszik ez az új profil, a sok videó és hanganyag. Nagyon sokat segít a beszédben. Gyakran vagyok kinn a fiaméknál, Brüsszelben a kis Babucikámnál (4 hónapos).Menyemmel csak angolul tudunk”beszélni”. Ők is meglepődve tapasztalták, hogy egyre jobban tudunk kommunikálni, ezt az ismétléseknél tapasztalt változásoknak (videók, hanganyagok, amelyek beszéltetők, szórakoztatók és nagyon motiválók)  és természetesen Nektek köszönhetem! Üdvözlettel hálás tanítványod: Tóth Zsuzsi”
“Mindenben fejlődtem … A szókincsemmel eddig se volt gond, de sajnos sok olyan szó volt amit nem úgy ejtettem, ahogy kellett volna, így már meg is fejtettem, hogy miért nem értettem a beszélt nyelvet… Újrakezdőként sikerült már eddig is sok mindent felelevenítenem és sok apró hiányosságra is fény derült… Hálás vagyok, hogy rátaláltam a tanfolyamra. Őszintén mondom, hogy sokkal hatékonyabb módszer, mint bármi más!!! Köszönöm, hogy évekig küldted az e-mailcímemre a különböző anyagokat, mert most, hogy végre időm is engedi el tudtam kezdeni a tanulást!!!” Szabóné Németh Erika
“Rengeteg dologban fejlődött az angolom. Megértettem nyelvtani dolgokat, amelyekkel eddig nem voltam tisztában. A zűrzavarból kezd kibontakozni a rend, helyükre kerülnek a fejemben a nem rendszerben lévő dolgok. Sokat beszéltetnek a feladatok, könnyebb kiejtenem a szavakat, mint a kezdetekkor. Összességében nagyon tetszik, élvezetesek a feladatok, nem szoktam megunni. Sikerélményhez juttat, így nem adom fel. Köszönöm!!!! Zsóka