Olvasott szöveg értése – A2 szint

Folyamatosan kérdezem a hozzám feliratkozó tanulóktól, hogy milyen feladatokkal szeretnének gyakorolni, és szinte mindig a következőket jelölik be: hallás utáni értés, olvasott szövegértés, szókincsfejlesztés.

A nyelvtanulás legjobb módja, ha szövegeken, párbeszédeken keresztül tanulsz, hiszen így a szókincsed is fejlődik.

Ez a feladat most olvasott szöveg értés és szókincsfejlesztés is egyben.

A szöveg még a „kezdő” kategóriába tartozik, azaz A1-A2 szint vagy afeletti tanulóknak javasolt. Ha itt még nem tartasz, akkor várlak tanfolyamomon.

Fókuszálj az új szavakra, és ha a beszédet is gyakorolni akarod, akár el is mondhatod utána magadnak a szöveg tartalmát!

Ha nehezen megy a hallás utáni értés, a beszéd, nehéz számodra az angol kiejtés, és inkább nem szólalsz meg, mert mi van, ha nem értik meg, amit mondasz, akkor kattints ide, és gyere 300 leckés, önállóan is végezhető online tanfolyamomra, ahol a tanfolyamom leckéit úgy állítottam össze, hogy lépésről-lépésre haladj, és érd el azt a pontot, amikor már egyre könnyebb a teljes, hosszabb szövegek megértése is, akár B2 szintűeket is. Várlak szeretettel és sok segítséggel!

Speciális gyakorlatokat készítettem számodra, és ahogy Verától olvashatod, ő már úgy olvas, mintha magyarul olvasna. Jó, mi?

„Kedves Noémi! Élveztem a szerepjátékot. Annyiszor mondtam el, amíg már gyorsan és folyamatosan nem ment. A szöveg nem volt nehéz, az új szófordulatok begyakorlása segít hogy egyre változatosabban tudjam magam kifejezni. A kanadai ludakról szóló történetet többször hangosan is felolvastam. A kérdésekre adott válaszok is jók lettek. A sikerélmény az volt számomra hogy nem fordítottam, úgy olvastam mintha magyarul olvasnám. Jó érzéssel tölt el hogy van értelme a sok ismétlésnek. Vera”

A DAY AT THE BEACH

Olvasd el a történetet, majd oldd meg a feladatokat! A történetet három részre osztottuk, ezeket a részeket külön meg is hallgathatod!

(1)

Today is a sunny day. Sarah and her family go to the beach. They pack their bags with towels, snacks, and drinks. At the beach, they find a nice spot in the sand. Sarah’s dad sets up an umbrella to provide shade. Sarah’s mom spreads out the towels. Sarah and her brother build sandcastles near the water.

(2)

Sarah and her family play in the sea. The water is cool and refreshing. They splash each other and laugh. Sarah’s dad teaches her to swim a little. Her brother finds seashells and shows them to everyone. They have a picnic on the beach with sandwiches and fruit. After eating, Sarah’s mom reads a story aloud to them.

(3)

In the afternoon, Sarah and her family pack their things. They collect their seashells as souvenirs. Sarah is tired but happy. She loves the beach and all the fun they had. On the way home, she falls asleep in the car, dreaming of the next time they’ll visit the beach.

45

OUSZ2

Olvasd el a szöveget, majd válaszolj a kérdésekre!

1 / 5

What do Sarah and her family pack for their beach trip?

2 / 5

How does Sarah's dad provide shade at the beach?

3 / 5

What do Sarah and her family do in the sea?

4 / 5

What does Sarah's brother find at the beach?

5 / 5

How does Sarah feel about the beach day?

Your score is

Teljes Online Angol Tanfolyami Programom A0 szintről B2 szintre visz, ahol több mint 3000 szót gyakorolhatsz be, és tanfolyamom elején a kezdők hallás utáni értését megkönnyítem. A program lépéseit úgy állítottam össze, hogy szépen végiglépdelj rajta, és elérd a haladó szintet, és a mindennapi élet használható elemeit illesztettem be. Helyes mondatszerkesztés, beszédgyakorlatok, hallás utáni tanulás, hogy az angol kiejtést is megértsd.

Ha még bizalmatlan vagy, esetleg nem akarsz online tanfolyamon részt venni, akkor tekintsd meg tankönyveim.